Az öngyilkossághoz vezető út, nem olyan rövid, mint sokan hiszik. Megrázó események, kommunikáció hiánya, traumák sorozata és ezer más dolog okozhatja. De talán a legnagyobb probléma a félelem a szembesüléstől, attól, hogy életünk mélyponthoz érkezett. A létezésünk megszüntetésében látjuk csak a kiutat. Ahelyett, hogy felfelé indulnánk.

Bátor vagy vagy sem, jó kérdés… Ha azt vesszük, én még mindig nem merek egy tetoválást felvarratni, mert annyira véglegesnek tűnik, mert mi van, ha nem tetszik, akkor már nem tudok változtatni azon az állapoton. Akkor ehhez képest a halál mennyire elrettentő.

Aki viszont abban dönt, hogy véget vet-e az életének erős vagy gyenge? 

Nézzük egy lányt. Legyen Emma a főszereplőnk. Emmát szeretik a suliban, nem is egy buta lány. Jól teljesít, sportol is, nem is csúnya. Szóval ha ránézel, azt mondhatod Isten nem volt önző, amikor megteremtette. Mindennap kedvesen mosolyog vagy éppen elgondolkodva bámul a semmibe. Semmi különöset nem fedezel fel az arcán, vagy a mozgásán, de legyünk őszinték, nem is nagyon akarsz.

Az embereket megterheli a bánat, a fájdalom, mert általában el vannak foglalva a saját sebeik nyalogatásával. Veled is ez történik éppen, szívesebben gondolkozol azon, ma miért nem volt a kedvenc pudingod a boltban vagy anyud miért nem engedett el tegnap este a haverokkal ide meg oda. Amikor egyszer csak az egyik barátod kétségbeesetten arccal jön oda hozzád, hogy Emma a full átlagos lány tegnap 100 km/óránál a csendes úton elrántotta a kormányt, belezuhant az árokba és azonnal meghalt. 

Kiderül, öngyilkosságot követett el, hisz még az öve sem volt bekapcsolva, az autó nem volt meghibásodva és az úton sem volt zavaró körülmény. De miért, mi az Isten történhetett?! 

Most azt az oldalt szeretném megmutatni, amit te nem látsz és nem érzel. Amit sokszor csak az öngyilkos érez, hisz ő a legnagyobb rejtőzködő, a legjobb hazudozó, ha a fájdalmát kell takargatni.

Emma szülei éppen 3 éve veszekednek majd minden nap, már a válás is szóba került. A veszekedéseknek ő is aktív résztvevője, ilyenkor repül radiátor, tányér, váza, szobanövény, szék, paplan. Egyik télen apja fogja és kivágja az összes ruhát a hóba, egy vödör vízzel eloltja a kandalló tüzét, majd kinyitja a ház összes ajtaját, ablakát, lekapcsolja az áramot és nemes egyszerűséggel távozik, azzal a mondattal, hogy ezt köszönjétek anyátoknak. Más alkalommal a vacsoránál ecseteli, hogyan is vetne véget anyjuk életének.

Emma sose alszik igazán mélyen, ha hallja az üvöltözést, rohan, hogy termetes apja mellkasának feszülve megakadályozza, nehogy bántsa édesanyját. Mindeközben érettségire készül, de ehhez nem elég a 4-5 óra alvás, szóval romlanak az eredményei. Hatalmas nyomás nehezedik rá. A sportban sem teljesít úgy már, nem tud koncentrálni. Egy idő után pánikbetegség kezd kialakulni nála. Egy-egy veszekedés után elkezd fulladozni a szobájában, felgyorsul a szívverése, mindez 5 percig tart, utána úgy elfárad, hogy álomba sírja magát. Viszont minden reggel azzal a gondolattal indul el, hogy nem mutatja, s nem mondja el a fájdalmát senkinek, mivel ezzel csak megterheli, majd elveszti barátait. Ő úgy éli meg, hogy ez csak a saját harca, nem másé…

folytatás a következő cikkemben…