Nagy lelki erő kellett, hogy rávegyem magam és leüljek a laptop elé megnézni a Csernobil című sorozatot. Tudtam, hogy olyan érzés lesz, mintha vihar tombolt volna végig a testemben, a gondolataimban, a lelkemben. Most, hogy végeztem mind az 5 résszel, kijelenthetem hősiesen átvészeltem. 

De hogy miről szeretném a véleményemet kifejteni… az nem más, mint ami a mai társadalmunkban is megjelenő és visszatérő gond. A hatalomvágy, felsőbbrendűség érzete, pozíció féltése. A sorozat is tárgyalja a problémát. (spoiler veszély) Gondoljunk csak bele akár Gyatlov, akár Fomin elvtárs helyzetébe, miért is tették, amit tettek. Nem az volt a legnagyobb félelmük, hogy embertársaik élete a tét, rajtuk van a legnagyobb felelősség, hogy ne veszélyeztessék a lakosok, az emberiség jövőjét. A legnagyobb nyomás a megfelelési kényszer és a becsvágy volt. Képzeljük el ezt úgy, mint egy piramis (bármelyik történelem tankönyvben láthatunk egy ilyen ábrát a társadalmi berendezkedésről). Egymásra épülő szintek. A legalsó elemnek kell a legbiztosabbnak lenni, hisz ő fogja tartani a felette lévőket. A következőnek már eggyel kevesebbet kell tartani a legfelsőnek pedig senkit. Itt kezdődik a gond. Felülről a hatalmat sokszor nem tudják kézben tartani, így nyomást kezdenek el lefelé gyakorolni, ami egyben felelősséghárítás is. Visszafelé elindul a folyamat a nyomás egyre nagyobb lefelé. Meg kell felelni, különben kiesünk a rendszerből vagy megyünk lejjebb, ahol még kevesebb a beleszólás. Általában a vezető pozíció eléréséhez fel kell verekednünk magunkat a piramis fentebbi emeleteire. 

Amikor az ember eléri a kitűzött célt, egy pillanatra megnyugszik, utána jön a két gondolat, ami mint mumus az ágyunk alatt gyermekkorunkban, úgy férkőzik be felnőtt fejünk központjába. A két félelmi bázis, nem más, mint­;

 A: csak el ne vegyék a pozíciónkat

 B: valahogy feljebb kéne jutnom 

  • Itt megtöröm a koncepció menetét, a kivételek miatt, akik beletörődnek helyzetükbe vagy elérték a céljaikat és megelégedtek azzal, amit elérték. Ezek nem negatívumok, vagyis javítom magam a beletörődés az. De a beteges nagyra törés vágya mérgező és elítélendő. És vissza is értünk a központi témánkhoz.  

Tehát csak egy pillanatra történik meg megnyugvás jó esetben. Itt attól függ, ki hol helyezkedik el a társadalomban megvalósul az A és B félelem. Beszéljünk első sorban a vezetőről, aki elméletileg legfőképp az alappillértől függne, de ő nyomással függetleníti magát, embereket gyűjt maga köré, akiket magához láncol, így védve pozícióját és hogyan tovább? A kiválasztott emberek felé jön az impulzus fentről, ha ellentmond nem fog tovább jutni, teljesíteni kell, muszáj. Fél és a félelmét vetíti ki másokra, az alárendeltjeire. Elnyomja magában a rációt és az empátiát. A cél minden áron teljesíteni. A piramisunk alját csak képzeljük el mekkora súly nyomja. Mi lesz ebből? Káosz, fejetlenség, figyelmetlenség, hiba. Ez a hatalomvágy okozta emberiségünk egyik legesleghatalmasabb katasztrófáját. Mi is hiányzott? Egy bátor ember, aki nem fél a veszteségtől, vagy nincs mit veszítenie. Nagyos kevés ilyen hősünk van. Nem állunk ki másokért, sokszor dominancia elven feladjuk magunkat, esetleg a társadalomban elfoglalt helyünk miatt. Nem merünk kockáztatni, mert már nem hiszünk a jobban, csak hatalmasokban. Üres fenyegetések és blöffök, amivel sakkban tartanak. A kis ember nélkül nincs nagy és fordítva. 


Hatalomvágy, diktátorok és mi őket engedjük uralkodni felettünk, mert egyben manipulátorok. Hibázhatunk, választhatunk rossz vezetőt. DE a változtatás lehetősége a te kezedben van. Emberi dolog hibázni, bevallani, felfogni mostanság már isteni jellemző.

A tagadás a manipulátor egyik legerősebb fegyvere, elhiteti veled, hogy így jó vagy, hogy teljesen más a probléma. Az ember hinni akar és hinni fog, ha hihet jobban, mint a jelen szomorúsága, ellehetetlenített helyzete. Megyek fejjel a falnak, amíg bele nem halok, mert nem akarom látni a problémát… ijesztő. Nézz szembe, legyél bátor, higgy nekem felüdülés lesz, ha megpróbálunk tenni, megoldást találni. 

A vezetőhöz visszatérve pár gondolat erejéig. (megjegyzem itt bármilyen vezető pozícióban elhelyezkedő emberről beszélhetünk) nem az a dolga, hogy stresszt okozzon, elnyomjon, kisebbnek érezd magad mellette. Neki kéne a mi segítőnknek lenni, aki összefogja az embereket és egy nemzetet kovácsol. Példát mutat, empátiát és soha nem feledkezik meg arról, hogy Ő egy vezető, véleményvezér, nem Isten, nem egy király… a barátunk.